Mire jó az őszi avar?

A hideg idő beköszöntével a növények ismét egy nagy változás előtt állnak. Készülnek a téli hónapokra. Fajonként változó, hogy mikor kezdik meg ezt a felkészülési munkát. Céljuk közös: károsodás nélkül átvészelni a kellemetlen környezeti körülményeket.

Legszembetűnőbb változás a lombkorona elvesztése. Ez lehet teljes vagy részleges. Ha teljes, akkor lombhullató vagy nem örökzöld növényről beszélünk. Megemlítem, hogy van még örökzöld, fakultatív örökzöld, lomblevelű örökzöld növénycsoport is. Mindegyikben közös, hogy lombjukat folyamatosan cserélik (tehát tévhit, hogy nem váltják le lombjukat), de egyik sem annyira szembetűnően, mint a lombhullató csoport.

De miért is hullajtják lombjaikat a növények?

Két fő ok köré csoportosíthatjuk a lombhullást:

·               az egyik a kényszer,

·               a másik úgynevezett belső okokra vezethető vissza, vagyis a természet rendjére.

Kényszer

Növények minden őket érő negatív hatásra reagálnak valamilyen módon. A sok reakció közül a lombhullás csak az egyik.

Szárazság.

Ha a növény nem kapja meg az életfeltételeihez szükséges mennyiségű vizet, akkor több folyamatot (lankadás, fonnyadás, hervadás, kiszáradás) követően kiszárad. Vízhiány esetén a növény mindent elkövet azért, hogy léte fennmaradjon, sőt biztosítani igyekszik a fajfennmaradást. Az idős levelekből kivonja  a vizet, és a fiatalabb levelekbe, hajtásokba pumpálja, ezáltal a növekedése nem áll le, sőt a növekedési ciklust lerövidíti, és koncentrál a virágzásra, termésképződésre, hogy ez által faja fennmaradhasson. A mag ugyanis mostoha körülmények között is több évig csíraképes (persze ez fajonként erősen változó). A vízelvonás következménye, hogy lombjának egy részét elhullajtja. Hogy mekkora részét, az függ a vízhiány mértékétől, valamint a növény fajától. Bizonyára többen jártak már úgy, hogy nem tudták okát annak, miért dob el oly sok levelet egyszerre kedvenc fikuszuk, vagy éppen leanderük. A kislevelű fikusz, vagy a leander egyszeri vízhiány hatására képes leveleinek 1/3-át eldobni.

Károsítók.

Növényeinket nagyon sok kártevő, kórokozó támadhatja meg. Ezt praktikákkal igyekeznek a növények megakadályozni, de ha mégis bekövetkezik a baj, akkor sem adják fel a küzdelmet. Az egyik védekezési praktika, hogy a megtámadott terület környékén a szöveteit elhalasztja a növény, így a károsító nem jut táplálékhoz, tehát nem tud kifejlődni a növényen. Ha túl erős a fertőzés, akkor a levél eldobásával is reagálhat, így leveti magáról az ellenséget.

Tápanyaghiány.

Hasonlóan a vízhiányhoz, tápanyaghiány esetében is biztosítani kívánja a növény létének és fajának fennmaradását, ezért az idősebb levelekből kivonja a hiányzó tápelemet, és a fiatalabb levelek, hajtások felé továbbítja annak érdekében, hogy a fejlődése biztosítva legyen. Ennek következményeként az így kizsákmányolt levél elpusztul, lehullik. De mielőtt ez bekövetkezne, a növény fontos információt küld számunkra. Különféle levélelszíneződésekkel jelzi az éppen hiányzó tápelemet. Ezt kell időben észrevennünk, felismernünk és beavatkoznunk.

Méregtelenítés.

A növényekbe is nagyon sok mérgező anyag jut be. Ezek kis dózisban nem károsítják a szervezetüket, de jelenlétük felesleges, ártalmas, gátló hatású, ezért igyekeznek azoktól megszabadulni. Mivel nem rendelkeznek olyan kiválasztó szervekkel, mint az állatvilág, ezért olyan szerveikbe halmozzák fel, amelyek leválasztódnak róluk. Legkézenfekvőbb a levél, ami minden évben cserélődik, de ilyen a fák kérge is. Egyes fajok intenzívebben, mások kevésbé intenzíven váltják kérgüket. Gondoljunk a platánra és nyírfára.

Belső okok

Öregedés.

Növényeink levele egy éven belül elöregszik, követ egy bizonyos vegetációs ciklust. Ennek időtartama fajonként változó, van olyan növény, amelyik egy éven belül többször is lombot vált. Az öregedés egy természetes folyamat, egy levelet vizsgálva annak csúcsától indul, és halad a nyél felé. Ahogy közeledik az alsó része felé, ott etilén halmozódik fel. A levélleválási zóna az etilénre érzékeny, kialakul a levélalapi leválasztó szövet, a levél rögzítése így meggyengül, és kisebb fizikai behatásokra a levél leválik, helyét a fa befedi.

Külön köszönet a fáknak azért, hogy az őszi lombhullást oly módon végzik, hogy nekünk, embereknek csodálatos élményeket nyújtanak: megnyugtató hangulatot, szép színeket, aromás illatokat, kellemes hangokat.

Mit kezdjünk a lehullott lombbal?

Sok kerttulajdonos küzd a lehullott lombbal. Tapasztalataim szerint többségben vannak azok, akik negatív érzésekkel tekintenek az avarra. Számukra a lomb:

·               munkát okoz, többször kell gyűjteni,

·               problémát jelent az elhelyezése, kezelése,

·               netán a szomszédokkal kialakult viták tárgyává válik.

Pedig a lehullott lomb sok hasznos dologra alkalmas. Sajnos az ember gyorsan elfelejti gyermekkorát, amikor boldogan, gondtalanul bokáig gázolt, hempergett a száraz avarban. Óvodás, általános iskolás koromban még csapatépítő elfoglaltságnak sem volt rossz egy-egy nagyobb parkban, ligetben összegyűjteni az avart. Akkor még elfogadott volt, hogy osztályok közös munkával gyűjtsék halmokba. Ma már ez csak a múlt.

A fák levele élettelen állapotukban is hasznos anyagok. Túl azon, hogy tiszta szerves anyag, látványnak sem csúnya, amikor még a fán van, de lehullott állapotában is lehet komoly színelem a kertben.

Összegyűjtve az avar felhasználható:

·         Komposzt előállításra. Igen jól lazítja az amúgy tömörödésre hajlamos komposzthalmot, ügyesen kell elkevernünk a többi szerves hulladék közé. Őszi fűnyíráskor érdemes a gyepen hagyni, és a hagyni, hogy a fűnyíró gép gyűjtse össze a lenyírt fűvel, ezzel igazi laza szerkezetű nyers szerves anyagot kapunk.

·         Megfelelő alomanyag tyúkok, libák, kacsák számára. Akár az ólba, akár a kifutó földes udvarukra terítve. Az állatok ürülékével összekeveredve (a kapirgáló tyúkok csodás keverőnek bizonyulnak) igen kiváló minőségű takaró, vagy komposztanyaggá válik.

·         Nagyszerű talajtakaró anyag. Még a diófa levele is, amely tartalmaz ugyan némi csírázás, növekedés gátló anyagot, ezért tudni kell, hogy hová terítsük, pl. közlekedő utakra, vagy cserjék, fák tövébe.

·         Kitűnően lehet vele téli védelmet készíteni a fagyérzékeny növények számára.

Több helyütt olvashatunk arról, hogy a fertőzött (kártevővel, károsítóval) lomb nem alkalmas komposztnak és talajtakarónak. Valóban érdemes odafigyelni a beteg lomb felhasználásra. Helyes komposztálás során a károsítók jelentős része elpusztul a lebomlás során képződött hő hatására, ezért én a komposztálást nem zárnám ki, viszont talajtakarásnál lehetőleg ne ugyanazon fa alá kerüljenek vissza, amelyikről lehullottak. Ha lehet próbáljuk minél távolabb felhasználni.

A kemény lombú fák (dió, tölgy, bükk, gyertyán) avarja nehezebben komposztálódik, de ezzel csak akkor kell foglalkoznunk, ha önállóan komposztáljuk őket. Ha bekeverve kerül a komposzt halomba, akkor ezzel nem kell törődnünk.

Így néz ki egy érett avarkomposzt. A szerkezete igen laza, ezért kötött talajokhoz is kitűnő lazítónak.

És mire nem való a lomb?

·         kukák kitömésére,

·         tüzelésre,

·         árokpartok, utak menti zöldfelületek feltöltésére.

És mire használja a lehullott lombot a természet?

·         Természetesen talajt készít belőle, és kitűnő erdei talaj lesz belőle.

·         Táplálja vele a talajban élő hasznos szervezeteket.

·         Egyes állatok téli vackot építenek belőle, pl. a süni.

Ha ilyet láttok, akkor azt ne bolygassátok, mert süni van alatta. természetesen a süni nem nyílt terepen készít ilyen vermet. Itt egy nagyobb edény mögé vackolta be magát.

A lombot óvatosan lefejtve előtűnik az alvó süni.

·         Míg más állatok szellőzőnyílást építenek segítségével. Így tesz a földigiliszta, amikor a járatába húzza ősszel. Ezzel levegőt biztosít magának, a sok őszi csapadék sem tudja eltömni a járatát, plusz szigeteli is a járat bemeneti nyílását.