Hasznos információk a növények metszéséről képekkel.

2012. március 10., szombat

Leander metszése


A leander népszerűsége töretlen hazánkban. Régebben a módosabb magánkertekben, ma már szinte minden kertben, sőt egyre több közterületen is találkozhatunk vele. Nagyobb városok bátran felvállalják gondozásukat, dacolnak az utca emberének gyűjtő szenvedélyével és akár egész utcákat, vagy nagyobb tereket népesítenek be leanderrel.

A tél elmúltával előkerülnek a telelő helyekről. Ki így, ki úgy telelteti őket. Más fény-és hő viszonyok között, eltérő páratartalom mellett. Ezeknek a külső tényezőknek köszönhetően mindenki mást tapasztalhat, amikor a leandert szabadlevegőre hozza. Többféle telelőhellyel rendelkezem, és szinte már mindegyiken teleleltettem leandert. Kevésre mondhatnám, hogy egyértelműen rossz telelőhely. Eddigi tapasztalataim szerint a nagyon magas páratartalom, teljes sötétség, és 10 foknál magasabb hőmérsékletű hely a legrosszabb.
A telelőben sok minden történhet a növénnyel:
Betegségek hatalmasodhatnak el rajta:

-          Pseudomonászos rákosodás

-          Baktériumos betegsége a xylella







-          Penészgombák

Kedvezőtlen tárolási körülmények között eredményesen támadnak a penészgombák.

-          Korompenész

Kártevők károsíthatják

-          Pajzstetű (teknős pajzstetű, gyapjas pajzstetű)
Teknős pajzstetű

Gyapjas pajzstetű


-          Levéltetű


Levéltetű


-          Kabóca

-          Közönséges takácsatka

Élettani betegségektől szenvedhet

-          Vízhiány

-          Fényhiány

-          Fagysérülés

A növényvédelméről egyenlőre ennyit.

A leander metszés nélkül is szépen fejlődik, idősebb korára hatalmas bokorrá, fává növi ki magát, virággal telt hajtásai erősen visszahajolnak. Nálunk nem könnyű nagy méretűvé nevelni, ami annak köszönhető, hogy a klímánk alatt kifagy, ezért telelő helyre kell vinnünk, és bizony komoly súlyt képez egy-egy idősebb tő. Növekedésének korlátja tehát az az edény, amelyet még mozgatni tudunk. Metszésére nálunk szükség van. Arra próbáljuk ösztönözni, hogy viszonylag kicsi mérete ellenére is bőséges virághozammal ajándékozzon meg bennünket. Metszéssel nevelhetünk belőle törzses fácskát is.
El kell dönteni, hogy miért metszünk. Ehhez szükség van a leander alapos tanulmányozására. Sok információval már rendelkezünk, mivel ismerjük a növényt, de azt nem tudjuk, hogy milyen folyamatok zajlottak le benne a tél során. Legfontosabbak a fent tárgyalt káresemények.  Megpróbálom pontokba szedni a metszési lehetőségeket:

·         túl nagy a növény, kinőtte az edényt, a telelőt, súlya miatt nem tudjuk mozgatni, ekkor visszaifjítjuk, méretében csökkentjük,

·         nagyon megnyúlt, virág nélküli leveles hajtásai olyan hosszúak, hogy a virág széthúzza a növényt, ekkor célunk a növény kompaktabbá tétele,

·         elöregedett, egyre kevesebb hajtást fejleszt, virághozama csökken, formátlanná vált, ekkor ifjítjuk,

·         alulról felkopaszodott, ekkor megújítjuk,

·         sűrű, nehezen kezelhető, áttekinthetetlen, apró virágot fejleszt, ekkor ritkítjuk

·         betegség hatalmasodott el rajta, vagy valamilyen sokk érte, ekkor védekezési célból metszük,

·         törzses formára szeretnénk nevelni, ekkor alakítási célból metszük,

·         nincs vele semmi gond, szeretnénk, ha formában tartaná magát a leander, ekkor fenntartó metszésben részesítjük,

Természetesen ritka az, amikor a fentiek közül csak az egyik miatt metszünk. A leggyakrabban több cél ötvözésére van szükségünk a metszés során. Tisztán talán csak a fenntartó és ifjító metszést végezzük. Metszés szempontjából a továbbiakban három fő csoportot különítek el.

-          a fenntartó metszést,

-          az ifjító metszést,

-          és az alakító metszést.

Leggyakrabban fenntartó metszést végzünk. Aki rendszeresen metszi a leandert, annak valószínűleg tavasszal sem kell nagy beavatkozást végrehajtani, a nagyobb munkák 5-8 évenként jelentkeznek. A fenntartó metszéssel kisebb hibákat, enyhébb betegségeket, sűrű hajtásrendszert, megnyúlt ágakat is korrigálhatunk. Menjünk tehát lépésről lépésre.

A telelőből kihozott növény különféleképpen nézhet ki. Jó helyen teleltek szépek, leveleik zöldek, egészségesek, rajtuk már a virágok is látszanak.




Ellenben a rossz körülmények közt telelt leander gyatra állapotban, de ami fontos élve kerül elő.



Egyik esetben sem kell kétségbe esni. A leander nagyon jól megújuló növény. A különbség csupán a virágzás idejében fog megmutatkozni. A jobb állapotú korábban, a rosszabb értelemszerűen később nyílik.
A leanderre jellemző a hármas növekedés, azaz egy csomóban hármasával hozza hajtásait.


Növekedési sajátossága továbbá, hogy fiatal, még nem fásodott, azaz zöld színű hajtás metszésénél általában a metszés helye alatt egy emeletben hoz egy hármas hajtást. Amennyiben elfásodott, azaz barna hajtást vágunk el, akkor szinte az összes levélnyélnél új hajtást nevel. Miért is fontos ezt tudnunk? Elsősorban idős növények ifjítása miatt. Ha az ifjító metszés csak zöld hajtást érint, akkor kevesebb friss hajtással számolhatunk, kisebbek lesznek a lehetőségeink a hajtásválogatásnál. 
Metszést befolyásolhatja továbbá még a fajta is. Vannak törpe, középerős, és erős növekedésű fajták. 
Törpe növekedésű:

  • idős korára sem lesz több méteres, 
  • metszés nélkül is zömök, kompakt marad, 
  • nagyon sok hajtást fejleszt, 
  • ízközei (levéltől-levélig terjedő szárrész) rövidek, 
  • hajtásai erősek, 
  • virágai nagyok, de egyedszámban kevesebb, 
  • metszés nélkül is nagyon jól elvan,
  • nagy előnye, hogy kis mérete miatt könnyen mozgatható.
Erős növekedésű, szinte a törpe ellentéte:
  • hatalmasra nő, már néhány éves korában is több méteresre nő,
  • képtelenség alacsonyan tartani,
  • virágai apróbbak, de nagy virágzatokba állnak össze,
  • hajtásai hosszúak, megnyúltak, nagyon nehéz kordában tartani,
  • hajlamos a felnyúlásra, kopaszodásra,
  • hajtásait szinte mindig lehúzzák a virágok, ezért karózni kell,
  • ízközei hosszúak,
  • évente többször is kell metszeni,
  • komoly feladat a telelőbe cipelése.
Középerős növekedésű értelemszerűen a kettő között helyezkedik el, ezért ennek a jellemzése felesleges is.
Mindegyiknek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Mikor leandert vásárolunk tudnunk kell, hogy mi a szándékunk vele. Pl. az erős növekedésű túl azon, hogy hatalmas virágesővel ajándékoz meg alkalmas magas térhatárolónak, uram bocsá virágos sövénynek, vagy magas törzses egyednek.

Mielőtt továbblépnék a részletes metszésre két nagyon fontos dolgot jegyezzünk meg a leanderről:
  1. Virágát az adott évi friss hajtás végén annak lezárásaként hozza.
  2. Nagyon könnyen megújul tősarjai egy év alatt virágzóképes hajtássá fejlődnek.

Alakító metszés
Alakító metszésnek azt nevezzük, amikor egy fiatal növényen mechanikai (leggyakrabban metszés) beavatkozásokat végzünk, annak érdekében, hogy elvárásainkhoz, céljainkhoz legjobban illeszkedő növényforma alakuljon ki. Ha ezt elértük, akkor már csak rendszeresen fenn kell tartanunk azt a formát. Az alakító metszésnek legnagyobb jelentősége a gyümölcsfáknál van. Dísznövényeknél rosszul kialakított alak nem okoz akkora problémát, mint a termő gyümölcsöknél.
Leandert nagyon sok méretben kínálják a szakkereskedések. Díszfaiskolákban, kertészeti árudákban csak előnevelt, többnyire szakszerűen kialakított formában árulják, ezért azokat már nemigen kell alakítanunk. Őstermelői piacról, vagy saját szaporításból tehetünk szert olyan leanderre, aminek még nincs kialakult formája. Mivel a leander házi szaporításának nagy hagyománya van hazánkban, ezért azt gondolom, hogy sokan alakítgatják szeretett növénykéjüket a kezdetektől. 
A jó dugvány egyágas, nincs rajta oldalelágazás, csúcsi része visszacsípett, maximum 15 centi hosszú, melynek a fele a földben van. A gyökeresedéssel együtt megindul az oldalhajtások fejlődése. Mivel 7-8 centi áll ki a földből, ezért leggyakrabban 3-4 oldalhajtás képződik. A legjobb az lenne, ha rögtön 3-4 tőhajtás képződne, de ez nem fog bekövetkezni, ehhez a növénynek először éreznie kell magában az erőt. Ahhoz pedig először sok-sok energiát termelő levelet kell fejlesztenie.  Ezt némi keretek között engedjük is neki. Amikor a hajtások elérték a 10-15 centiméteres nagyságot a csúcsukat visszacsípjük, ezáltal további ágazódásra serkentjük őket. Ezzel kialakul a második ágemelet körülbelül 7-12 hajtással. Ezeket engedjük szépen fejlődni, ha elég korán kezdtük a dugványozást, és ha szerencsénk van az időjárással, no meg jó gazdái voltunk a leandernek, akkor őszre egyik-másik hajtásvég virágot hozhat. Ezzel meg is adtuk a leandernek a vázát. További bokrosítást a következő évben folytatjuk. 
Második évben két lehetőség közül választhatunk:

  1. Feláldozzuk az előző évi hajtások végén megjelenő virágokat a bokrosítás érdekében. Ebben az  esetben a hajtások felső 1/3-át levágjuk. Ez az egyharmad csak egy irányszám. Erős növekedésű leandernél 1/2, gyenge növekedésűnél pedig csak éppen a hajtás csúcsát csípjük le, ez 2-3 centit jelent.
  2. Hagyjuk virágozni a leandert, ezzel a hajtásnövekedés visszaesik, új hajtásokat virágzás végéig csak tőről fog hozni. Virágzás után pedig az elszáradt virágok kimetszésének helyén.
Mindkét esetben a tőhajtásoknak kiemelt figyelmet szenteljünk. Fiatal növényről lévén szó 1-3 tőhajtásra számíthatunk, amiket hagyjunk július végéig fejlődni, majd felébe visszavágjuk őket.
Ha jól érezte magát a növény, akkor a harmadik évben már erős, sűrű bokrot alkot. Ettől kezdve fenntartó metszésben részesítjük. Kedvezőtlen körülmények között az alakító folyamat 5-6 évet is igénybe vehet. 

Fenntartó metszés
A fenntartó metszéssel tovább alakítjuk a leander bokrunkat és biztosítjuk a rendszeres virágpompát. Mint minden növénynél így a leandernél is nagyon nehéz egy egységes, minden növényre érvényes metszést leírni. Nem győzöm hangsúlyozni a blogomban; ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma növény sem. Még ha lenne is két egyforma növény, akkor is más hatások érik őket a fejlődésük során, ami miatt adódnak olyan különbségek, amik speciális metszési munkát jelenthetnek. Igyekezni fogok kitérni a kivételekre is.
Fenntartó metszés megkezdése előtt meg kell fogalmaznunk, hogy mért metszünk. A cikk korábbi részében már sorra vettem a fontosabb célokat. 
Metszhetünk:

  • erősen, amikor a hajtások hosszának 2/3-át, de esetenként még ettől többet is eltávolítunk, ezt főként akkor tesszük, ha nagyon felnyúlt a növény, nem elég bokros, felkopaszodott, megöregedett, tehát egy erősen megújult növényt akarunk látni. Erős metszés hatására erős hajtásnövekedéssel reagál a növény.
  • középerősen, amikor a hajtások hosszának felét távolítjuk el, ezt akkor tesszük, amikor kissé elégedetlenek vagyunk a növekedési eréllyel, hiányosságok vannak a növény alakjában, gyenge volt az előző évi virághozam, kicsit sűríteni akarjuk a tövet. Középerős metszésre középerős növekedéssel reagál. Nem hoz annyi hajtást, mint erős metszésnél, de azok hosszabbak és erősebbek lesznek.
  • gyengén, amikor a hajtások hosszának maximum az 1/3-át, vagy ettől kevesebbet, gyakran csak a csúcsát csípjük vissza. Ezt akkor tesszük, ha elégedettek vagyunk a növénnyel, csak éppen egy kicsit több virágot szeretnénk látni rajta, ezért a növény felső harmadát sűrítjük.
  • nullán, amikor minden oké. Nullás metszés csak egy-egy alkalomkor fordulhat elő. Például, ha nyár végén elvégeztük a zöldmetszést, amire a növény nagyon jól reagált, a telelőben szuperül érezte magát, tovább fejlődött, és az új hajtások végén megjelentek a virágok. Ekkor nincs okunk a tavaszi metszésre. 
Időben metszhetünk:
  • tavasszal közvetlenül a telelőből történő kihozáskor. Az erőteljesebb beavatkozásokat ilyenkor tegyük meg, ekkor ugyanis az egész vegetációs idő a rendelkezésre áll a megújulásra.
  • nyáron a folyamatos virágzás fenntartása érdekében, kisebb korrekciók elvégzésére. Ekkor folyamatosan, akár heti több alkalommal is eltávolítjuk az elnyílt virágocskákat, virágzatot. A rosszul megújuló, elnyílt virágocskákat nem, vagy csak igen nehezen eldobó fajták igénylik azok folyamatos eltávolítását. Részben azért, mert a beszáradt virágocskák csúfítják a növényt, részben pedig akadályozzák a bimbók további kinyílását. Az elnyílt virágokból termés, mag érlelődik, ez pedig gátló hatással van a további növekedésre. Ezért is szükséges azok eltávolítása. Nyáron szükség lehet beteg hajtások azonnali eltávolítására is.
  • nyár végén a fő virágzás elmúlásakor az elnyílt virágzatok kivágására, a megnyúlt, erősen meghajlott hajtások, a tősarjak visszavágására, ritkítására van szükség. Ilyenkor végzett metszésre a növény még növekedéssel reagál. Kihozza azokat a hajtásokat, amiken már következő év nyár elejétől virágozni fog. Sőt a telelőben ezeken a hajtásokon már meg is jelennek a virágok.
Metszés megkezdése előtt szemrevételezzük a leandert és megállapítjuk róla:
  • van-e rajta károsító, és ha igen milyen,
  • van-e rajta elszáradt ág,
  • milyen erős a növekedése, milyen hosszú hajtásokat hoz,
  • mennyi rajta a virág, virággal záródó hajtás,
  • hajtásait mennyire húzzák, húzták el a virágok,
  • van-e rajta kuszán fejlődött hajtás,
  • érte-e fizikai sérülés,
Metszés menete:
  1. Eltávolítjuk a beteg hajtásokat. A betegség fajtájától, a károkozás mértékétől függően, az egész hajtást, vagy annak egy részét távolítjuk el. Xylella esetén legjobb az egész növénytől megszabadulni, de a rákosodás se sokkal jobb.
  2. Egészséges részig visszavágjuk a fizikai sérült hajtásokat.
  3. Eltávolítjuk, vagy visszavágjuk a ferdén, kuszán fejlődött hajtásokat.





  

Jobb oldali képen az öt hajtásból kettő ferdén fejlődött, az egyik erősen a föld felé hajlik. Ha ennek a végén virág fejlődik, akkor biztos a földig húzza a hajtást. Ha megfelelő számú hajtásunk van, akkor az ilyen rosszul nőt hajtást tőből távolítsuk el, ezt láthatjuk a bal oldali képen. Ha nincs elég hajtás, akkor 3-5 centis csonkra vágjuk vissza. A harmadik hajtás is inkább lefelé törekszik, ezért azt is érdemes visszavágni, lenti kép.



                           
A fenti két kép közül a bal oldalin már egy idősebb többemeletes ág dől erőteljesen oldalra, ezért épp itt az ideje, hogy helyreigazítsuk. Az alatta lévő bal oldali képen látható, hogy ezt a korrekciós metszést egy fiatal közel függőleges helyzetű hajtásra végeztem el.


   4. Eltávolítjuk a tőhajtások közül a gyengéket. A leander erősségétől függően 3-9 új tőhajtást fejleszt. Ha mindig mindet meghagynánk, akkor gyengítenénk a leander meglévő ágrendszerének fejlődését, ami a virágzás csökkenésére is hatással van, az új tőhajtások mindegyike gyengén fejlődne, túlzottan besűrítenénk a növényt. Ezért az új hajtások közül a növény sűrűségének megfelelően 1-3 új tőhajtást hagyunk meg évente, a többit eltávolítjuk. Természetesen a legerősebb hajtásokat hagyjuk meg. A lenti képen a meghagyott három új hajtást látni. Ezek még nem fásodottak, zöld színűek.


       5. Kiritkítjuk a tövet. Túl sűrű növény nem hoz több virágot, sőt a növény energiáinak nagy részét hajtásai fejlesztésére fordítja. A sűrű lombozat kedvez a károsítóknak, sokkal több tápanyagot, vizet igényel. Egy arányos lombozat, hajtásrendszer fenntartása, gondozása könnyebb, azon több és szebb virágzat fejlődik.









         

Ilyenkor keressük meg azt, azokat a hajtást (okat), amiket a legelőnyösebb eltávolítani. Milyen szempontok alapján mérlegeljünk: növekedési erősség, kor, egészségi állapot, növekedési irány, elhelyezkedés. A gyengébb növekedésű, a túl széli, vagy központi elhelyezkedésű, nagyon öreg, vagy éppen betegséget hordozó hajtásokat távolítsuk el.

   6. Visszavágjuk a megmaradt hajtásokat a növény erőnlétének megfelelő mértékben. Erről fentebb már írtam. 1/2-1/3-os mértékben kell  a hajtásokat visszavágni. 


A visszavágás eredményeként a leander a rá jellemző hármas elágazásban hozza az erős hajtásokat.

Túl hosszúra hagyott hajtást már a bimbós állapotban lévő virágzat is jelentős mértékben képes meghajlítani.


     7.  Eltávolítjuk a beteg leveleket. A beteg leveleket egyesével kis metszőollóval, vagy virágollóval távolítsuk el. Ezzel megakadályozzuk a betegségek további terjedését.

     8.  Kezeljük a sebeket. Fasebkezelővel kenjünk be minden fás részen ejtett sebet. A zöld színű még nem fásodott hajtások kezelése nem szükséges. Ezek gyorsan beszáradnak, gyógyulnak. A leander a metszési sebek helyén könnyezik. Minél később végezzük a metszést annál több értékes növényi nedvet veszít ezeken a sebeken. A sebkezeléssel várjuk meg, amíg a csepegés megszűnik.


Ifjító metszés
A növény öregedésével egy idő után szükség lehet a leander megújítására. Ez az egyik legerősebb beavatkozás a növény életébe. Ha jó erőben van, akkor egy év alatt újraneveli a lombozatát, és a beavatkozás őszén már hozhat némi virágot, a következő évben pedig már majdnem teljes pompájában díszeleghet.


Ennyire szétesett, felkopaszodott, új hajtást már nehezen  fejlesztő növény esetén, nemcsak egy átültetésre, gyökérzet megújításra, hanem felújító metszésre is szükség van. A metszés legalább 50 %-os visszavágást jelent, amit ágról-ágra haladva végzünk. Végeredményként egy kompaktabb növényt kapunk.



Ne féljünk a metszéstől. Ha követünk is el hibákat, azt a növény korrigálni fogja, akkor, ha segítjük ebben a munkájában.


7 megjegyzés:

  1. megszámoltam, 46 db leanderem van....úgyhogy időszerű, és köszönöm, és hálás vagyok.Majd még többször kérdezek, ugye nem baj?

    VálaszTörlés
  2. Hello
    Penészgomba támadta meg az én növényeimet is a pincében. Mivel permetezzem le?

    VálaszTörlés
  3. Kedves Unknown!
    Ha valóban penészgomba, akkor semmivel. Az első kiadós eső lemossa róla. A hagyományos penészgomba nem tesz kárt az egészséges növényben. Én sosem szoktam ellenük permetezni, sem leandernél, sem muskátliknál, pedig minden évben mindegyik penészes lesz a pincében.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a választ!

    Attila
    (sajnos valami a google-ban ment férre ezért lett anév Unknown)

    VálaszTörlés
  5. Szia Feri!
    Kérlek segítsél Nekem leanderrel kapcsolatban.
    Virágaimat hideg, napos helyen teleltettem, nem is volt gondom velük, nem úgy mint tavaly.
    Most vagy 3 hete már kivittem őket, bár jobb lett volna kicsit hűvösebb időben, de most ilyen ugye nincs nem volt. Olyan gondom van, hogy a leander levelek végei elkezdtek barnulni, és szépen végig is megy ha lassan is, ez a barnulás a leveleken. Jó lenne minél előbb tudni mi ez, mert eddig itt-ott látok csak ilyen barna végű, kiszáradt levelet, és ha ez betegség, akkor tennem kellene ellene valamit.
    Köszönöm válaszodat.:)
    Üdv: Eszter

    VálaszTörlés
  6. Ó, ez aztán a szuper oldal! Amikor rákerestem a leander metszése szóra, pont ilyenre vágytam. :)))
    Van egy kb 190cm magas leanderem, nyáron vettük, mostanra virágzott el, még kinn van, szerettem volna megmetszeni, mielőtt teleltetem, de mivel még sosem nyúltam ekkora virághoz, bevallom, kicsit tartok tőle, hogy elszúrom, próbáltam már rásózni a munkát leanderesekre, de végül magam maradtam :) A metszési időpontoknál viszont a legkésőbbi nyár vége volt.. Szerinted nem kése most megmetszeni? Valamint szeretném nagyobb cserépbe ültetni. Mikor jobb szerinted: teleltetés előtt vagy után? Valamint több ismerősöm is a lakásban telelteti a növényét. Írtad, hogy 10fok felett nem túl jó.. Mi egy fűtetlen szobába szerettük volna tenni, amit csak tárolásra használunk a lakásban (de az ajtó mellett természetesen megy be a melegből. Szerinted ez milyen lenne neki? Nyissam ki néha az ablakot? Vagy felejtsem el ezt az ötletet?
    Köszönöm előre is a válaszokat,
    barátsággal:
    Adrienn és az elsőszülött leandere :)

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Nekem is van elég sok leanderem.(kb 25 db) Kb 1 hete lettek kirakva a szabadba. Már a telelőhelyen is rajtuk maradt a kinyílatlan virág tavalyról. A virágok alatt szinte mindegyik száron ott van a hármas hajtás. A kérdésem az lenne, hogy mit ajánlasz.....kimetsszem ezt vagy meghagyjam a hajtások közepén? Melyikkel hogy változik a növény, mi a "jobb" neki?
    Köszönöm:Ida

    VálaszTörlés