2012. szeptember 9., vasárnap

Málna őszi metszése, vesszők felkészítése a telelésre.


Nyár derekára a legtöbb málna befejezte termésképzését teljes figyelmét a vesszőképzésnek szenteli. Új hajtásokat már nemigen fejleszt, de amiket addig kihozott azokra nagyobb koncentrációt fejt ki. Energiáinak jelentős részét növekedésébe, de legfőképp fejlődésébe pumpálja, azaz nem kisebb mennyiségi növekedés mellett a minőségi változásokra koncentrál. A vesszők vastagodnak, kicsit nyúlnak, felhalmoznak tápanyagokat, cukrokat, rajtuk a rügyek fejlődnek, egyszóval megalopázzák a jövő évi termést, és nem utolsó sorban készül a téli nehéz hónapokra.
Ha a málnásunkra tekintünk, akkor láthatunk benne szép erős vesszők mellett itt-ott néhány gyengécske is feltűnik, de ami fontosabb és kétségbeejtőbb lehet az a sok száraz hajtás levél. Ez lehet betegség, kártevő következménye, de sokkal valószínűbb, hogy a letermett vesszők száradtak el. Az évente csak egyszer termő málnák termést hozó vesszői ugyanis a termés leérése után elszáradnak. Ez a jelenség ilyenkor a legszembetűnőbb. Ez látható a bevezető képen is.
A málnát ilyenkor ősszel sem hagyhatjuk magára. Fontos tennivalónk, hogy ezeket a letermett vesszőket tőből távolítsuk el, részben azért, mert feleslegesen foglalják a helyet az egészséges vesszőktől, másrészt pedig a betegségek, kártevők szaporodásának, majd terjedésének a melegágyai. A kivágott vesszőket semmisítsük meg. Én ágaprítóval ledarálom, majd a komposztdomba terítem.
Metszés során különféle károsítókat is felfedezhetünk. Két legfontosabb a málnakéreg-gubacsszúnyog, és a málna vesszőfoltossága. 

Ezek ellen már kora nyáron meg kell kezdeni a védekezést, de aki ezt elmulasztotta az még most is pótolhat valamicskét a mulasztásán. Főként a vesszőfoltosság ellen védekezzünk. Sok szakirodalom javasolja, hogy a beteg vesszőket tőből távolítsuk el. Nos ez szépen hangzik, de; nagyon sok kertben járok ahol alig akad olyan málnavessző, mait ne érintene ez a betegség. He ezek mindegyikét kivágnánk, akkor elmaradna a következő évi termés (azt ugyanis tudni kell, hogy az évente egyszer termő málnák a kétéves vesszőjükön hozzák a termést, tehát azon teremnek jövőre, amit idén fejlesztettek). Én inkább azt mondom, hogy ilyenkor már védekezzünk vegyi úton a betegség ellen. Permetezzünk Nordox 75 WG, vagy Rézoxiklorid 50 WP szerekkel. A szerekből jusson bőven a beteg vesszőkre. Annak érdekében, hogy a málna megfelelőképp felkészülhessen a télre a permetlébe keverjünk lombtrágyát is, mai segíti a vesszők, rügyek beérését. Wuxal, Volldünger, Humix universal lombtrágyákat tudom javasolni e célra. Aki igazán profi akar lenni, az egészen speciális szereket is talál a piacon pl. a Compo forgalmaz ilyen tápanyagokat.
Nyár végi metszéskor a túlzottan hosszúra nött vesszőket is megkurtíthatjuk egy kicsit. Egész pontosan a 1,5 méternél hosszabra növő vesszők csúcsát csípjük vissza úgy, hogy a megmaradt vessző ne legyen hosszab 1,8 méternél.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése