Hasznos információk a növények metszéséről képekkel.

2011. június 14., kedd

Aranyvessző-Forsythia elterjedt nevén aranyeső metszése

A nyár kezdetén már-már azt gondolnánk, hogy vége a metszéseknek. Rosszul tesszük, ha ilyen gondolatok forognak a fejünkben. Egyes növényekbnek csak most kezdődik el a metszése, míg másokat egész évben folyamatosan metszünk.
Folyamatos metszésre legjobb példák a rózsák, a sövények, alakra nyírt növények.
A most metszendőkre pedig a korábbi cikkemben (a metszés alapjai) felsorolt négy csoport közül a második csoport tagjai, azaz a lombfakadás előtt virágzók. Ezek a növények a vegetációs idő során növesztett vesszőkön ülő leveleik hónaljában képzik virágaitkat, a melyek a tél kedvezőtlen körülményei miatt nem nyílnak ki. Viszont a tavasz első jeleire (sokszor már egy hosszú ősz esetén is kinyílik néhány virág) szirmot bontanak. Olyan korán virágoznak, hogy a levelek még meg sem jelennek. Ezeket a növényeket nem metszük nyugalmi állapotukban, mert azzal sok virágot dobnánk ki. Velük megvárjuk, amíg elnyílnak és ezt követően metszük őket. Ilyen növények:
törpemandula-Amygdalus nana
aranyvessző-Forsythia
téli jázmin-Jasminum nudiflorum
lila akác-Wisteria sinensis
Őket legjobb közvetlen az elvirágzás után metszeni. Lelkisimeretesen bevallom nekem ritkán sikerül ebben az időpontban metszenem őket. pont ekkor ugyanis olyan sok egyéb teendő van a kertben, hogy halasztódik a metszésük. Nekem sok ilyen növényem van, ezért a metszésük több napot vesz igénybe. Akinek kevés van és fiatalok, azok biztosan be tudják tartani az optimális időpontot.
A hosszú bevezető után ebben a cikkben az aranyvessző (népi nyelvén aranyeső)-Forsythia metszéséről írok.

Ilyen volt metszés előtt, és teljes virágzásban lent.

Ahhoz, hogy ezt a virágmennyiséget évről-évre produkálja több dolog mellett szükség van a rendszeres metszésre. Nekem ez az aranyvessző sor nyíratlan sövényként funkcionál. A házat részben takarja a közút felől, részben pedig felfogja az út felől érkező ártalmas port, zajt. Nekem tehát fontos, hogy sűrű legyen. A sövény 9 éves. Olyan terjedelmessé vált, hogy a metszés során a nagyságából is vissza akartam venni. A fentiek alapján a következőkben bemutatott metszés célja tehát:
  • a folyamatos virághozam biztosítása,
  • a sövény méretének csökkentése
  • a bokor megújítása
Mint fent írtam, ennek a metszésnek az optimális időpontja közvetlen a virágzás után lenne, de nekem erre akkor nem volt időm. Mivel a virágzás az időjáráshoz kötődik, ez pedig az elmúlt években eléggé változó, ezért pontos dátumot nem tudok írni. Valamikor április közepe, és május közepe közé esik. Idén május elején volt, ezért körülbelül egy hónappal vagyok megcsúszva. Ez nem olyan vészes. A túl későn történő metszésnek vannak kockázatai. Ezek:
  • a növény túl sok friss hajtást veszít,
  • túl sok friss seb keletkezik,
  • nem marad elég idő az új hajtások kifejlődéséhez, télelésre történő felkészüléshez.
folytatása következik

3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Az aranyeső nem tévesztendő össze az aranyvesszővel
    Aranyvessző ről részletesen - gyogynovenyek.info
    Az aranyvessző gyógynövénye és hajtásai nyersen is fogyaszthatók, az aranyeső mérgező. Egyáltalán nem mindegy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tibor!
      A cikknek nem sok köze van az aranyesőhöz, ezért azt ne keverjük ide. Értelmetlen pánikot kelteni pedig abszolút felesleges, bár ahányan ezt elolvassák, abból biztos nem lesz pánik. Ha nagyon szakszerűek szeretnénk lenni, akkor én az aranyfáról írok a cikkben, de a latin neve, amit szintén feltüntetek egyértelműen beazonosítja a cikk alanyát, és tárgyát. Sem az aranyeső - Laburnum, sem az aranyfa - Forsythia nem oly mértékben mérgező, hogy azt nélkülöznünk kellene a kertekből.

      Törlés